Utazás / Látnivalók / Magyar várak - Hollókő

Linkajánló

Magyar várak - Hollókő

Hollókő restaurált középkori vára a Cserhát hegyei között, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított palóc település közelében, egy kiugró sziklaszakadék szélén trónol.

Legkorábbi részeit, a környéket uraló Kacsics nemzetség tagjai emelték a XIII. század második felében. A XIV. század elején kitört anarchikus belháborúban kénytelenek voltak meghódolni Csák Máté tartományúr előtt, a továbbiakban őt szolgálták fegyverükkel.

1313-ban az országot lassan ismét egységes állammá formáló Anjou Károly király serege vette be, majd a győztes uralkodó kedvelt hívének, a szintén Kacsics nembeli Szécsényi Tamásnak adományozta. A következő évszázadokban az ő utódai birtokolták a hollókői váruradalmat.

Ahogy teltek az évszázadok, úgy bővült a kicsiny kővár. Az ötszögletes lakótorony és palota együttesét kibővítették a külsővárral, ahol helyet kapott az istállók és raktárak sora. Miután a török 1541-ben elfoglalta Buda várát, egyre nagyobb veszélybe kerültek a nógrádi várak is, melyeket a Habsburg hadvezetés beletagolt a királyi végvárrendszerbe. A vár falai között állomásozó helyőrség feladata volt megakadályozni a rablóportyáikra induló török lovascsapatok betörését a környező jobbágyfalvakba, de csekély létszámuk miatt ezt csak nehezen tudták végrehajtani.

A nógrádi várakat Ali budai pasa az 1552-es hadjáratában sorra elfoglalta. Közéjük tartozott Hollókő is, melynek védői a hatalmas sereg közeledtére ellenállást nem tanúsítva menekültek posztjukról. A várban később, egy 1564-es zsoldlista szerint Mohamed aga állomásozott huszonnégy zsoldosával.

A királyi seregek 1593 őszén vették vissza ágyúlövés nélkül, ekkor a török csapat megfutamodott belőle. A katonai jelentőségét már elvesztett kicsiny végvárat 1663-tól húsz esztendeig ismét a törökök tartották hatalmukban. Később a Bécs városának felmentéséből hazafelé tartó Sobieski János lengyel király csapatai szabadították fel véglegesen a „pogányok” hatalma alól. A gazdátlan erődítményt 1711-ben több helyen is felrobbantotta a császári katonaság.

A következő évszázadokban az időjárás vasfoga – párosulva a lakossági bontásokkal – erősen megkoptatta falait. Pusztulásának csak az 1960-as évektől meginduló régészeti feltárás és helyreállítás vetett véget, így jelenleg a hollókői vár a környező vidék legépebb középkori vára.

Képek a várról
Légi felvételek

Szerző: Tomatás Tímea és Szatmári Tamás

© halmaz.hu