Utazás / Tanácsok / Nyári utazások - hivatalosan és turistaként

Linkajánló

Soha ne felejtsük el, hogy hivatalos kapcsolatokban és külföldön minden magánéleti megnyilvánulásunk alapján hazánkra, nemzetünkre, cégünkre vonatkozóan vonnak le következtetéseket, amelyekből széles körű, általánosító megítélés következik.

A külföldi utazásokkal kapcsolatos elvi megfontolások mellett az elkerülhetetlen formalitásokkal is kell foglalkoznunk. Bővebb kommentár nélkül szükség van a következőkre:

  • útlevél (ha egyes viszonylatokban már a személyi igazolvány is elég, célszerű magunkkal vinnünk útlevelünket, sőt több, azonosításunkra alkalmas igazolványt);
  • gépkocsival utazás esetén) gépkocsi-vezetői engedély, forgalmi engedély, zöld kártya, a jármű eredetét és biztosítását igazoló dokumentumok;
  • bankkártya (nem célszerű nagyobb összegű készpénzt magunkkal vinni, de szükséges némi készpénz a kisebb napi kiadásokra);
  • hivatalos utazás esetén természetesen a legszükségesebb iratok, tárgyalási anyagok, személyes feljegyzések (amelyekhez esetleg kiviteli engedély is szükséges lehet,)
  • a szükséges dokumentumok megőrzésére alkalmas hely (a személyes dokumentumoknál többnyire belső zseb, tárgyalási anyagoknál mindig a közvetlen felügyeletünk alatt tartott kézitáska),
  • hivatalos forrásból (az adott ország nagykövetsége, egészségügyi hatóságaink, családorvosunk stb.) tájékozódnunk kell utazásunk célországának hivatalos előírásairól, amelyek közé az útlevélen, a vízumon és egyéb dokumentumokon kívül hozzátartozhat a szükséges egészségügyi felkészülés (oltások, oltási igazolások, egyéb egészségügyi dokumentumok, orvosságok, védőszerek beszerzése).

A szükséges formalitások után a nagyon is gyakorlati megfontolások következnek, amelyek mindig fölöttébb személyesek, de általános logikát követnek:

  • csak azt viszem, amire valóban szükségem van;
  • mindent úgy csomagolok, hogy a lehető legkisebb helyen elférjen és könnyen vihető legyen ;
  • minél kevesebb számú csomagom legyen;
  • minden csomagomat jól azonosítható és általam felismerhető jelzéssel látom el (a repülőtéri poggyászkihordó szalagon e nélkül nem mindig könnyű kiválasztani saját csomagjainkat);
  • a csomagok jól zárhatók, ugyanakkor bármilyen hivatalos ellenőrzés esetén könnyen kinyithatók legyenek,
  • a csomagjaimat mindig felügyeletem alatt tartom (és minden továbbmenetelnél megszámolom),
  • a legszükségesebb dolgok legyenek kéznél (a nélkülözhetetlen dokumentumokon kívül hölgyek esetében nesszeszer, amelyben szépítőszerek, papír zsebkendő található, a férfiaknál hasonló férfias kellékek).

Természetesen mindebbe bele kell számítani, hogy nyáron utazunk. Könnyebb, lazább ruhában, kalap, sál, télikabát, pulóver nélkül - micsoda könnyebbség, mennyivel kényelmesebb! Ám egyetlen évszak sem biztosít mindig előírásszerű körülményeket. Ne feledkezzünk meg az időjárás szeszélyeiről: nyáron is szükségünk lehet melegebb felső ruhára az esti lehűlésben, hidegfront esetén vagy a magasabb hegységekben; sőt, a kánikulában is elkaphat az eső, ezért célszerű magunkkal vinni egy kisebb, összecsukható esernyőt is.

Ruházatunkat a nyári utazásunk céljához igazodva válasszuk meg! Ha tudjuk, hogy nem megyünk hivatalos rendezvényekre, fölösleges a férfiaknak öltönyt, a hölgyeknek kosztümöt magukkal vinniük. De ha turistaként netán be akarunk térni egy kaszinóba vagy jobb étterembe, rosszul fogjuk magunkat érezni (sőt esetleg be sem engednek) farmerban és pólóban. Hivatalos kiküldetés közben is akad rendszerint némi időnk, hogy elmenjünk sétálni, kirándulni, bóklászni. Legyen nálunk olyan kényelmes ruha és cipő, amelyben ezt megtehetjük.

Jó tanácsok vég nélkül adhatók. Rajtunk múlik, hogy józan megfontolások alapján a fentiekből (és egyebekből) mennyit fogadunk meg.

Kellemes nyári utazást kívánunk - akár hivatalosan, akár magánemberként!

Szerző: dr. Sille István
Forrás: Modern Titkárnő

Előző oldal Előző oldal
© halmaz.hu