Bor és csülök Szegeden

A helyenként szemerkélõ esõ dacára Szindbádék kiküldött tudósítói felettébb jó érezték magukat a Széchenyi teret beborító borospincék között. Külön örömmel konstatáltuk, hogy itt nem fizettetnek belépõjegyet, feltételezzük, hogy a vendégektõl szedett sáp valami budapesti népszokás lehet.

A bódék reggel kilenc körül nyitottak, így a Hídi vásárra igyekvõ babakocsis anyukáknak jól indult a nap, a barátságosan vigyorgó gyerkõcök itt is bevethetõek voltak extra adag perecért. (A Hídi vásár egyébként ismételten jól sikerült, nekem félúton elfogyott a pénzem - vettem többek közt egy “pálinkapipa-készletet” -, ezért kénytelen voltam meghivatni magam egy bodzaszörpre.)

A termelõk sokan voltak, és általános vélemény, hogy teljesen ismeretlen borokat csak akkor érdemes kóstolni, ha valaki már pozitívan nyilatkozott róluk, elvégre rosszat ennél olcsóbban is lehet inni. Csapatunk tagjai megtalálták saját régi kedvenceiket, és viszonylag jó érzékkel választottak, bár a hajnalig tartó lerészegedés az idén elmaradt. Úgy tûnik, az idei szezon a sillerek jegyében telik, viszonylag sok pince kínálta ezt a fajtát és egész jó darabokat fogtunk ki, de jégbort is több helyen lehetett kapni, általában nyolcszázért egy pohárral.

Ami a kajakínálatot illeti, a lángososnál nehéz volt kivárni a sor végét, ellenben a sütödében viszonylag gyorsan jutottunk csülökhöz. Ez utóbbira nem lehetett panasz, sem a mellé kapott ecetes csípõs paprikára, bár az árakat homály fedte és kissé mellbevágott a két adagért fizetett csaknem háromezer forint.

Személyes kedvencek: Dégenfeld Muscat Lunel, Szõke Mátyás Muscat Ottonel

Forrás: Szindbádék
CreativeCommons