Utazás / Útleírások / Az élet értelme, hogy másokon segítsünk

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Mivel Kongóban nincsen tömegközlekedés, a leleményes kongóiak rájöttek: egy autó megvétele jó befektetésnek bizonyul, ha azzal nap, mint nap a városok utcáit járva utazni kívánókat juttatnak végcéljukhoz. A taxi ára ugyan távolságfüggő, de szinte soha nem kell többet fizetni 3-400 kongói franknál, amely kb. 150-200 Ft-nak megfelelő összeg. A szálláshelyeket iránytaxival érheti el legegyszerűbben az ember, hacsak nem egy hotelben alszik, ahol alapszolgáltatás a házhozszállítás. Az autók Kongóban gyorsan amortizálódnak, néhány kivételtől eltekintve soknak nincs hátsó ablaka, csomagtartó fedele, motorhazteteje, ajtajai. De amíg gurulnak, használják őket.

A 24 kerületből álló várost több kiemelt, nagy sugárút keresztezi, melyek környékén találhatóak a minisztériumok, hivatali helyiségek, üzletek, stadionok, középületek, szupermarketek. Az utóbbi években nagyon sokat szépültek a közterek: körforgalmak, parkok jelentek meg, rendezettebbé vált a belváros képe. Az utcákon, tereken azonban a kecske, liba, kiscsibe, fürdő kisgyerek, utcai pedikűrös, utcai fodrász, különféle árusok megférnek egymás mellett.

A házak és lakhatási körülmények Kinshasában igen heterogének: a szegényebb és nyomornegyedekben nagyrészt négy falból tákolt viskók találhatók melyekben belül egy-két helyiség van csak elkülönítve egymástól. Bútorok szinte sehol nincsenek: az emberek gyékényeken vagy a földön alszanak. A “konyha” többnyire egy, a ház mellett lévő tűzhelyet jelent; a “fürdő” az udvaron a csap, vagy egy gödörben esővíz, netán a közeli sziklafal vízesése vagy a patak. “Mellékhelyiség” a bokor. Kerítés ezekben a kerületekben sehol sincs. A belvárosban és néhány kerületben magas falú kerítéssel körülvett villák vagy családi házak éppúgy megtalálhatók, mint a többemeletes társasházak vagy sokemeletes bérházak.

A kongóiak 5 óra körül kelnek, és ezt hangosan a környezetük tudtára is adják. Pedig a nagy meleg miatt az igazi élet Kinshasában csak este 10 után kezdődik: a város apraja-nagyja kint van az utcán, beszélget, iszik-eszik, táncol, elad-vesz; és mindez zajjal jár, mely csak éjfél környékén kezd halkulni. Nzambe a pambila bino (Isten áldja önöket) – köszöntik mindenhol az odatévedők, amire sokáig ez lehet egy európai ember válasza: Na yoki te (nem értem).

Az országban körülbelül 250 népcsoport él és majdnem 370 nyelvjárást beszélnek. Noha a hivatalos nyelv a francia, de azt csak az iskolában kezdik el tanulni a gyermekek, anyanyelve mindenkinek az a törzsi nyelv, amelyet szülei és rokonai is beszélnek. A helybeliek hamar kimutatják szimpátiájukat: messziről megszólítanak, megérintenek, különféle tárgyakkal kedveskednek. Tanulnivaló az emberek hihetetlen ereje és kitartása. Mind lelkileg, mind fizikailag meglepően erősek a kongóiak. Pedig a felnőtt lakosság körében nagy a munkanélküliség.

De egy afrikai mondás így szól: „Aki fel akar mászni egy pálmafára, ne üldögéljen alatta”. Kongóban is mindenki igyekszik kihasználni a lehetőségeket; úgy próbál megélni, ahogy tud. A fővárosban élők nagy része termékeit árulja az utak melletti kis butikokban vagy bódékban. Nagyon sok gyermek iskola után saját maga és családja fenntartásáért dolgozni kényszerül: cipőtisztítástól kezdve az áruláson keresztül a kőtörésig sok mindennel foglalkoznak. A helyiek úgy vélik, hogy a szegénység és munkanélküliség, betegségek tömeges mérete miatt magas az emberek vallásos érdeklődése.


Előző oldal Előző oldalKövetkező oldal Következő oldal
© halmaz.hu