Kőszeg, 2006 utolsó napjaiban

Ilyen is ritkán van: 10-11 között terveztük, hogy indulunk - és negyed tizenegykor tényleg. Alapvetően eseménytelen úton értünk Veszprémbe. Itt tapasztaltuk meg tervünk első gyenge pontját: kedvenc éttermeink sorra zárva voltak. Azért nem adtuk fel, és végül sokadik próbálkozásunk eredményre vezetett. Meg a Szürkebarátba. Valamikor nagyon sokat jártunk ide, de nem igazán enni. A hely azóta rengeteget fejlődött, kiakolbólintották a cimbalmost az instrumenttel egyetemben. Ebéd után kiscsalád meglepő ígéretet tett: ha Úrkút felé megyünk, akkor megpróbálnak addig ébren maradni. Mivel ez egyet jelent a természet megerőszakolásával, roppant kíváncsian vártam, mi sül ki belőle. Tényleg ébren maradtak.

Aztán ha már arra jártunk, megnéztük a kórházat is, ahol világra bújtak. (”Nem tudom, mit rinyálnak annyit ezen a nők, az egész nem több, mint egy nagy szorulás.” - jutnak eszembe Miklós szavai abból az időből.)

Na most, tudni kell, hogy mi most azért mentünk Kőszegre, mert elegünk volt a hajtásból, a határidőkből, a tolakodásból, a tömegből. A tervet sikeresen túlteljesítettük: a város hétvégi házas övezetének széle felé elhelyezkedő vendégház annyira kihalt volt, hogy még a tulajdonosék sem voltak otthon. Nyitva hagyták a külső ajtót, nyitvahagyták a kedvenc apartmanunk ajtaját, majd elutaztak. Abszolút egyedül voltunk. Szavakkal le sem tudom írni azt a csendet, amely akkor fogadott, amikor kisétáltam a teraszra. Kint voltunk az erdőben, a hegy tövében. Mit mondjak még? A térerő zérus. Mindegyik társaságnál.

Berendezkedtünk. Alapvetően jól pakoltunk, mindösszesen egy szatyor maradt otthon: zsemle, wc papír, papírzsebkendő. Szerencsés baleset volt, mert igaz, hogy enni sem tudtunk, de legalább szarni sem kellett. Habár én próbáltam pedzegetni a társaságnak a gyerekkori túraélményeimet, különös tekintettel a lapulevél multifunkciós felhasználási lehetőségeire - de harsány ‘fúj’ felkiáltáson kívül mást nem kaptam. Illetve, dehogynem: egész este a lyukas lapulevelemmel szívattak.

Kártyaparti, Gazdálkodj Okosan. Este tízig. Amilyen dedósnak képzeli el ezt a játékot az ember, olyannyira nem az: a lényeg, hogy milyen dumák mennek közben. Meg se próbálom visszaadni a beszólásokat - mi mindenesetre végigröhögtük az egészet. Még a lapulevelezést is.

Éjszakai ágykeresés. 3 éve jártam utoljára az emeleten. Fogalmam sem volt, hogyan vannak elhelyezve az ágyak. A villanykapcsoló lent van. Körben pedig a hamisítatlan bakacsinfekete sötétség. Aztán egész jól sikerült, eltekintve attól, hogy keresztben vetődtem be az ágyba, nyakonragadva Nej lábikráját. Naná, hogy nem ébredt fel.