Utazás / Útleírások / Szelídes

Linkajánló

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Több információ
Elfogadom

Szelídes

Mi az idő? Most ilyen kérdésekkel jössz? Ilyen kérdésekkel kezdek inkább, hisz valahonnét csak ki kell indulni. Nyila vezet majd valahová, ígérem, így görbüljek meg. Világnézet múlhat- igen, múlhat- azon, hogy elsősorban minek is tekintjük az időt? Milybá tűnik számunkra. Ha lehet olybá tűnni, milybá is lehessen tűnni, ha-ha, ez vicc volt, miheztartás végett. Vajon melyik az idő végsősora? Megoldása? Természete? A mulandóság vagy az örökkévalóság? Némelyek szerint az idő legvégsőbb ábrázata a múlandóság.
Legfelsőbb bíróság, az ítélet halál. Táncdalszöveg: minden elmúlik egyszer, minden a végére ér. Esetleg végéhez. A vonat fékez, a lámpa kihuny, semmi sem állandó, átmeneti egyensúlyok létezhetnek csak, az univerzum is előbb-utóbb belehullik egy nagy fekete lyukba, és viszlát. Mások szerint épp ellenkezőleg: a mulandóság, az optikai csalódás, az illúzió. Szerintük az idő valódi orcája örök, hisz a megannyi változás, izgés-mozgás, vacilláció, fluktuáció, zavar és frusztráció mögött ott a törvény, Madáchot idézve ott az összhangzó értelem, mely lehet akár természettörvény, de lehet akár Isten maga.
Mi a jókedv? A jókedv emberibb az időnél, de azért idő-szerű. Időszerű-e? Szerelmespárok állítják, hogy megszűnt körülöttük az idő. A nagy bűbájos idő dichotomiája a mulandóság és örökkévalóság, a kis bűbájos idő, az emberi jókedv dichotomiája pedig a carpe diem és a magnana. A most és a holnap. A most vagy soha és a majd holnap. A hic rodus hic salta és a Pató Pál úr. A hirtelen cselekvés és a végtelen ejtőzés. Legyintés. Ej, ráérünk arra még.

Viszonyomat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége balatonszéplaki üdülőjéhez hosszú ideig az utóbbi jellemezte, a magnana. Ej, ráérünk arra még, minek most odamenni, megvárnak, megyek majd jövő évben, legközelebb. Történt pedig, hogy ezen a nyáron tudomásomra jutott: vagy most vagy soha. Nincs legközelebb, ti. a MÚOSZ eladja a balatonszéplaki Interpress-üdülőt. Hezitáció, majd helyettem döntött a szék. Állítólag ott piros NDK-bőrszékek vannak, melyekből, ha felkelnek a miniszoknyás lányok, combjuk cuppan. Ezt aztán tényleg nem lehet kihagyni. Carpe diem, irány:balatonszéplak. Hadd lám, milyen is egy igazi, hamisítatlan káderpuszi. A Fidesz plakátján megörökíttetett Brezsnyev és Honecker elvtársi csókja, én pedig még utoljára látni szerettem volna, miképp csókol egy kommunista szék. Ezért a káderpusziért utaztam le Balatonszéplakra. Letüdőzni a kommunizmust, a kádári létbiztonság utolsó leheletét. A rendszerváltás idején paradicsomkrémkonzerv-dobozban volt kapható a kommunizmus utolsó lehelete. Carpe diem, magnana? Most vagy holnap? A tegnapért utaztam le Balatonszéplakra. És ott sorakozott a tegnap, amint híresztelték róla: megannyi piros NDK-bőrszék, ám cuppanni csak nem akartak. Kifogyott belőlük a csók. Így értelmezve hiába jöttem –ha csak e csókért- , amúgy értelmezve persze nem. Ért azért élmény elég. Például egy mocsár. Egy kis nádas.
Ahhoz, hogy e csekély hely élményszerűsége érthető legyen, tudnotok kell: arrafelé a part ki van építve. Véges-végtelenségig csak strand, strand, strand. A strand egy helyütt szakad meg, a kikötőnél, s a kikötő jogán megengedett ott a fentebb említett pöttömnyi kis élőhely. Carpe diem, magnana? Emlékekről, élményekről beszélgetünk – szuverén szuvenírekről.
Egy szuverén, saját bejáratú szuvenír. Alkonyodott. Isten vetítette szép giccs. Levelezőlap, de világnagy. Áhítattal bámultam, majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hisz itt mindenki fürdik. Korra, nemre és fajra való tekintet nélkül mindenki. Férfiak és nők, emberek és vadkacsák. Kiskácsa fürdik fekete tóban? A strand az embereké volt, a pöttömnyi mocsár meg a vadkacsáké. Ki-ki pedig fürdött a maga helyén. Annyira magától értetődő volt minden. Senki se akart okos lenni. Senki se akart előadni. Hallgatott az ökológia és munkált a viszony. Ember és vadkacsa együtt, minden kommentár nélkül. Ekkor került látóterembe a Bodrogi Gyula. Meg a Bárándy Péter. Megjelentek és lőttek. Jöttek képzeletemben vadászni kacsára, már ahogy szoktak. Mélységes volt a felháborodás. Menekültek a fürdőzők ki a vízből. Vadászat itt? Vadászni a mi kacsáinkra? Ez már szelídes. A fiatal erdő a fiatalos, az emberközeli természet: szelídes. Hogy jön bárki is ahhoz, hogy a szelídesben vadásszék? Hogy a szelídest megzavarja. Vadászni csak távol szabad. Messze s távol. A vadasban. Vadvízország, Hanyistók. Az égi s földi vadászmezők mind határon, hetedhét határon túli területek. A lelkiismeret: kihelyezett üzletág. A vágóhíd is mindig messze van. Kinn. Kültelki. A multinacionális vállalatok is többnyire a harmadik világba helyezik ki környezetbarátságtalan üzemeiket. A nagy fakitermelések is mind parkon túliak. Véletlenül se hatoljon kiránduló fülébe a gépfűrész zaja. A park szelídes. Irtani csak a vadat szabad.

Legyen hát a szelídeké a Föld? Párduc a gödölyével, kecske a káposztával, amíg bunda a bunda és természet a természet, vélhetőleg nem fog együtt leledzeni soha, de fürödhet egy medencében, egy tóban ember és vadkacsa. Meglehet, ilyen medencék, spirituális Balatonok kellenének, egyre több. Osztott partok, vad szelídesek, hol természet és ember magától értetődőleg és nem a jogszabály erejénél fogva létezik együtt.

Szerző: Sebeők János
Forrás: FBMK

© halmaz.hu