2006.12.27; szerda

Megint időben indultunk el. Lassan kezdek aggódni.

Így 11.45-re értünk Veszprémbe. Először arra gondoltam, hogy leparkolunk nagy arccal a Villa Medici mellett, majd onnan sétálunk át a Malom borozóba, de alighogy leálltunk, megjelent a parkolócédulás ember. Igen, december 27-én, egy irgalmatlanul külvárosi parkolóban. Valószínűleg nem lett volna nagy összeg, de minek pazaroljak? Visszaszálltunk és továbbcsorogtunk a közvetlenül a borozó melletti parkolóba.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért nem a Villa Medici? Ennek érzelmi okai vannak. Anno rengeteg időt és pénzt költöttem cimboráimmal a Malomban, az eredeti tulajjal annyira jóban is voltunk, hogy időnként beálltunk a pult mögé segíteni. Aztán jött egy új tulajdonos, aki menőbb helyet akart csinálni belőle. Ember, a Dózsaváros szélén! Én egyik alkalommal olyan ingerült vitába keveredtem emiatt a tulajjal, hogy Zsuzsa véresre rugdosta a bokámat, mire abbahagytuk. Ez a tulajdonos aztán feladta, az új meg diszkót álmodott az öreg vizimalom épületébe. Na, onnantól én letöröltem a kocsmatérképemről a helyet. Végül csak úgy hallottam, hogy a diszkó is tönkrement, az öreg épületet meg örökre bezárták. Ehhez képest volt meglepetés, hogy amikor 2004-ben Veszprémben töltöttünk pár napot és éppen az Úrkút-sétányon (helyieknek: Szerelem-sziget) csavarogtunk, nyitva találtuk a helyet. Vendég az nem volt, a pincérnő reagálása szerint nem is nagyon szokott lenni, de a hely élt. Igaz, a neve Nivegy-völgyi borozó lett, de borkedvelők fülében szépen cseng e név, nincs vele semmi baj. A múltkor is jót vacsoráztunk és a mai ebédért is megérte bemenni. A hely specialitása a tócsi: van sima tócsi, kerek tócsi, hosszú tócsi, lyukas tócsi… szóval van vagy húszféle tócsis étel. (Ez külön öröm a lelkemnek, mert az eredeti tulaj volt ilyen tócsis ember. Nála bizony még mi is reszeltük a krumplit.) És nem elég, hogy sok fajta tócsi van, maga az anyag önmagában is kifejezetten remek. Ez itt a vallomás helye: nekem az egyik kedvenc ételem a tócsi (mackó, lapcsánka… kinek melyik név ismerős), ahol lehet, azt próbálok választani. Nincs túl sok ilyen hely. Az utóbbi pár évben ettem tócsit Lőcsén, Tátralomnicon, Pesten a Szlovák étteremben, Podlesokban… de a veszprémi Malom borozóban készült tócsit egy lapon sem lehet említeni ezekkel. Eleve fokhagymás… mit fokhagymás, baromira fokhagymás. A pincérnőt még nem is láttam, de már éreztem a szagát. Mármint a tócsiét. És rendesen át volt sütve: szép, barnára sütötték, úgy, hogy a széle már kellemesen ropogósra pirult. A beletekert marhapörkölt csak hab volt a tortán - ha megbocsájtjátok nekem ezt a humorosnak szánt képzavart. Barna hasonlót evett, csak lecsós sertéstarja volt belehajtogatva, Nej túrós-tejfölös feltéttel kérte - Dóra evett egyedül halat.

No, szóval finom volt - és megerősített abban, hogy ha déltájban arrafelé járok, akkor oda kell menni ebédelni.

A kétfogásos étel utolsó falatai szemmel láthatóan mindenkinél problémát okoztak, de a kölykök csak betermeltek mindent, végül én is bekaptam az utolsó falatot. Nejnek már sok volt a halászlé után a nagy tányér túrós tócsi.

- Azért látom, a Petrényi vér megvan bennetek is rendesen - dícsértem meg a tányért a kipukkadáshatáron túl is az utolsó falatig kitörlő kölyköket.
- Dehát Anya nem is evett meg mindent! - tiltakoztak.
- Pszt, ne mondjátok el senkinek, de ő csak felvette a Petrényi nevet - súgtam oda nekik félhangosan.

Persze előtte meggyőzödtem, hogy az asztalos masszív keresztgerendát szögelt az asztal lábaira, így a bokánrúgás szóba sem jöhetett.

Mivel a Malom borozóban nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy ne bort igyak, így végül Nej vezetett. A kötelező tiszteletkörként megejtett szurkapiszka után segítettem neki kinavigálni a városból - cserébe bentmaradhattam a kocsiban.

Fehérvár körül már a majrévasat is elengedtem.

Nem tudom, milyen idő volt ebben a három napban Budapesten. De azt tudom, hogy Kőszegen olyan intenzíven sütött a nap, mintha az év utolsó napjaiban szeretne bepótolni valami korábbi elmaradást. Ehhez képest döbbenet volt az a hatalmas ködtakaró, melybe Pesttől jó negyven kilométerre futottunk be - és mely masszívan kitartott hazáig. Ha ti eddig ilyen szutyok szürkeségben tengődtetek, fogadjátok őszinte részvétem.

Linkek:

• Mohás Vendégház
• Az összes fénykép
  Ezt most tényleg érdemes megnézni, mert ebben az albumban vannak régi szkennelt képek is, meg most készültek is. Ráadásul akkoriban még kommentelgettem a fényképek mellé, így ott is található információ.
• Ezt a két képet (egyik/másik) külön kiemelném. Érdemes egymás mellé tenni őket.
• Végül egy panorámakép Kőszegről.